A blogomban honlapokat mutatok be. Elsősorban olyanokat amelyek valamilyen okból felkeltették az érdeklődésemet és ez által úgy vélem számotokra is értékkel bír.
Egy mantra olyan mint egy varázslat.
Az egymás után legalább háromszor kimondott szavak megteremtik a
békét számodra. Amikor imádkozol és elmondsz három mi atyánkat
akkor is felveszed a magasabb rezgést. Azonban mielőtt mantrázol rá
kell hangolódnod erre. Kell az a mustármagnyi hit is amit a nagy
mesterünk említett. Hiszen hit nélkül a miatyánk teljesen
hatástalan. Ez a mantra egyébként különleges. Képes arra, hogy ha
sokan mondják ki minden egyes szavát hittel és feltétlen bizalommal
hálával a szívetekben akkor eljön az amit kívánsz és kívánunk
mindannyian. Mondhatni egy kulcsot kaptunk evvel az imával mely
helyesen így hangzik:
Mi atyánk, anyánk ki a mennyekben
vagy,
szent a neved
Jöjjön el a te országod
Legyen meg a te akaratod mint a
mennyben úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg
nekünk ma
És bocsásd meg a mi vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket a kísértésbe,de
szabadíts meg minket a gonosztól.
Ámen
Ha a szövegét megfigyeled akkor
világossá válik, hogy le kívánjuk hozni azt a világot amit magunk
mögött hagytunk amikor leszülettünk. És itt értelmet is nyer a
végső cél, hogy e világot jöttünk átalakítani olyanná mit a menny
országa. Ezért kaptuk ezt az imát hogy lehívjuk azokat az
energiákat amelyek szükségesek ahhoz, hogy fel emeljük ezt a
világot. Van még nagyon szép mantra amit meg osztok most veletek .
A nagy fehér testvériség mantrája. A nagy fehér testvériség
felemelkedett mesterek csoportja . Ők egykor voltak a földön és
megtapasztalták azt amit mi is és ebből a környezetből tudtak
felemelkedni. Ők most segítik a csoportos felemelkedést itt a
földön.
Én vagyok a lélek
Én vagyok az isteni fény
Én vagyok a szeretet
Én vagyok az akarat
Én vagyok a végső terv.
Ez a mantra is sokat árul el. Akár
arra is képes, hogy azonnal megvilágosodjék előtted a terv. Miről
is szól? „Én vagyok a lélek”
ekkor már rájöttem, hogy nem a test vagyok.
„Én vagyok az isteni fény” itt jöttem rá,
hogy fény vagyok és világítom az utat. Tehát felül emelkedtem a
sötétségen. „Én vagyok a szeretet” Itt
arról beszélek hogy rájöttem nem tudlak nem szeretni és ezért az a
világ amiben élek az isteni erő és boldogság állapota örökkön
örökké. „Én vagyok az akarat” Ez az a
pillanat amikor rájöttem, hogy akaratom szerint történik minden és
így valójában teremtő társa vagyok istennek. És ez az akarat nem
összetévesztendő egy kis gyermek vagy egy sötét lélek
akaratosságával. Mert itt az előző mondatokból kiderült, hogy fény
vagyok és megvilágosodott előttem az út . Van bennem szeretet ami
biztosíték arra, hogy akaratom nem fog ártani neked. Tehát egy
kiteljesedett , felelőssége teljes tudatában lévő lélekről van szó
aki elérte az „Istenember” minőséget. Az utolsó mondat pedig el
árulja számunkra az isteni tervet a legfelsőbb akaratot. Ami így
hangzik „Én vagyok a végső terv” . Az
utolsó mondat jelzi számunkra azt, hogy a földi mennyország akkor
jön el, ha olyan felemelkedett állapotba jövünk mint a nagy fehér
testvériség felemelkedett mesterei. Csodálatos ez a mantra. Ha ezt
a mantrát kántálod akkor magasabb rezgésszinten élhetsz. És eléred
az istenember minőséget. Itt is kell a hit azonban. Ha monoton
olvasod és mondod semmit nem tesz veled. Sok szent szöveg vagy
mester említi meg , ha egy szent szöveget hitetlen olvas fel neked
elsiklik melletted a szó és nem marad meg tudatodban, de ha egy
megvilágosodott mondja neked megérted és befogadod, megváltozol. De
vannak ennél rövidebb mantrák is. Ha azt mondod gondolatban
folyamatosan „szeretet,szeretet,szeretet” ez is egy tiszta
állapotba hoz. A következő videóban olyan mantrákat kaptok ami
szükséges a tisztításhoz és a gyémánt minőség eléréséhez. Szelei
Magdolna Mária előadásában.
Flavin 7italok
több, mint egy évtizedes múltra tekintenek vissza, hozzájárulnak a
mai ember gondjának bajának kiküszöbölésére. Dr. Szentgyörgyi
Albert állította először össze róluk, hogy jótékony hatással
rendelkeznek. Hatékonyságuk nagyobb, mint a vitaminoké, szinte
nincs is olyan probléma, ami ne lenne orvosolható. A legtöbb ilyen
molekulát a fekete bogyós gyümölcsökben találhatjuk. Meg előzheti a
rákot, ha a betegség már kialakult segít a tünetek enyhítésében.
Csökkenti az érelmeszesedést és vérnyomást.
Az
antioxidánsokban gazdag Matuzalem tabletta kiváló
étrendkiegészítő a legtöbb betegség kezelésében. Rendkívül magas
antioxidáns tartalma révén semlegesíti a szabadgyököket, ezáltal a
Matuzsálem tabletta védi a szervezetet a káros külső hatásoktól, az
antioxidánsok sejtszintű védelmet nyújtanak. A Matuzalem tabletta
ajánlott egészségeseknek és betegségek esetén is. Az antioxidánsok,
melyekből egyedülállóan sok található a Matuzsalem tablettában,
jótékony hatással vannak rákos megbetegedéseknél, lassítják az
öregedési folyamatokat, agyi, szív- és érrendszeri problémákat
enyhítenek. A Matuzalem tabletta antioxidánsok általi hatékonysága
tudományosan igazolt.
Most,
hogy közeledik a Karácsony egy nagyon jó gesztus az, ha
dolgozóinkat vagy törzs vásárlóinkat meg ajándékozzuk valamivel. És
, ha már ajándék azt használhatjuk reklámnak is . Érdemes mindjárt
a cégünk logójával ellátni az ajándékot. Milyen véletlen én tudok
neked ajánlani ilyen céget. A Bernád reklám egy ilyen vállalkozás.
A honlapon megtekinthetsz sok-sok apró kis ajándékot . Találsz
nőknek valót és férfiaknak valót is. Például nőknek láttam kis
pipere táskát. Férfiaknak mondjuk jó ajándék a laptop táska vagy az
asztali rádió. Ha szánsz rá egy kis időt akkor nagyon sok elmés
ajándék tárgyal találkozhatsz . Szerintem az ajándékozás az egyik
legjobb mód, hogy kifejezd háládat a dolgozóidnak. Reklám ajándék
itt>>>
Norbi és Ildikó bemutatkozása oldalukon evvel
a bizalom gerjesztő mondattal indul és ezért adtam magam is ennek a
cikknek e címet. Miközben olvastam a bejegyzéseket éreztem, hogy
nem üres szavak , hanem valóban szívből jövő megnyilatkozás.
Éreztem, hogy amikor ők fotóznak akkor megtelik élettel a kép. Nem
egy üres , szürke és unalmas fotó keletkezik hanem egy jelenet az
életből az alkalom ünnepélyességéből. A következő gondolatom az
volt, hogy őket választanám , ha esküvőt rendeznék. A honlapjukat
tovább böngészve találtam még érdekességeket. Például nem rossz az
amikor tanácsokat adnak fotózásokhoz . Az sem rossz ötlet, hogy
bemutatnak szépen megfogalmazott csupa szív mondatokkal
eseményeket. Szinte ott vagy , amikor olvasod.Próbáld csak
ki!Tudjátok , manapság nagy dolog, ha valaki nyíltan kiönti és fel
meri vállalni az érzelmeit. Norbi és Ildikó megtette. Nem úgy
szólnak hozzánk , mint valami hivatalnok vagy egy cég sablonos
vevőcsalogató szövegével. Nem, ők úgy szolnak, hogy érzed a
szeretettet belőlük áradni, még akkor is, ha nincs éppen fizikai
formában előtted. Ne hagyd ki ezt a weblapot. Ritka és szinte
páratlan. És, ha most rendezed az esküvődet vagy ballagásod van
vagy mit tudom én mid , akkor érdemes őket hívni. Esküvői fotózás
>>>
Megfordult
a fejedben , hogy készíts egy weblapot? Sokan nem szeretnének avval
bibelödni, hogy szerkesztővel megszerkesztik a honlapot és FTP
segítségével meg feltöltik. Ez nem könnyű és igazán csak annak
jó aki szereti az informatikát és programozást. A te cégednek
vagy saját magadnak inkább a tartalom a lényeges. Magam is először
úgy kezdtem, hogy szerkesztés , ftp és élesben megy a weblapom. De
ez sok odafigyelést igényel ami akár a tartalom rovására is mehet.
Persze vannak ingyenes honlapok, de ez, ha céged van nem igazán
járható út. Én magam is amikor ilyen linket építek a
katalógusaimba, bizony azt gondolom a cégről- Na ennek sincs sok
lóvéja. Az ingyenes honlapoknál az a gond, hogy tele vannak
reklámmal amik el vonják vállalkozásodról a figyelmet. Amikor
bérelsz egy tárhelyet és veszel domaint akkor az a tiéd és azt
teszel vele amit akarsz, persze a törvényesség keretei közt.
Érdemes ilyen esetben egy profi weblapkészítő csoportot felfogadni.
Nagy szerencséd van mert én tudok egy ilyen profi csapatot a
Zigi-t. A Zigi elkészíti
elképzelésed szerint a te saját honlapodat. És nem csak elkészíti
hanem gondozza is. Beregisztrálja a keresőkbe és egy kis linképítéssel
indítja útjára weblapod.A referencia munkáit is
megtekintheted itt. És nem árt ha az egész honlapot
megvizsgálod. Megéri! Tényleg profik!
ajánlom minden linképítőnek és azoknak akiknek honlapjuk van.
Hasznos oldal látogatók részére is, mert itt találkozhat új és
egyedi honlapokkal. Mert valójában minden ilyen link gyűjtemény a
szerkesztőjétől függ. Ami más szerkesztőnek nem jön be az nekem
bejöhet és én azt rakom be az oldalaimba. Magam is szerkesztek
oldalakat ennél a lapnál. A 7 szerkesztés alatt álló közül már 3-
rom kész is van. Ha kíváncsi vagy csak klikkelj a nevükre. A "
" . A könyvek olyan értéket képviselnek amelyek hasznot
hozhatnak a számodra. Milyen hasznot? Vannak könyvek amelyek
lelkileg raknak rendbe és olyanok is amelyek pénzügyi
alapismereteket vagy továbbképzést nyújtanak számodra. Igyekeztem
azokat a könyveket ajánlani amik biztosan hasznosak számodra.
Linkváros a jövő linképítése! - A Linkvárost ajánlom minden linképítőnek és azoknak akiknek honlapjuk van. Hasznos oldal látogatók részére is, mert itt találkozhat új és egyedi honlapokkal. Mert valójában minden ilyen link gyűjtemény a sz...
Nem baj, ha nem tudsz weblapot csinálni! - Megfordult a fejedben , hogy készíts egy weblapot? Sokan nem szeretnének avval bibelödni, hogy szerkesztővel megszerkesztik a honlapot és FTP segítségével meg feltöltik. Ez nem könnyű és igazán csak annak jó aki sz...
A fotózás az életünk, a szenvedélyünk!!! - Norbi és Ildikó bemutatkozása oldalukon evvel a bizalom gerjesztő mondattal indul és ezért adtam magam is ennek a cikknek e címet. Miközben olvastam a bejegyzéseket éreztem, hogy nem üres szavak , hanem valóban s...